Kik vagyunk, és mivel foglalkozunk?
A Salva Vita Alapítványnál fogyatékkal élő emberek életét változtatjuk meg azzal, hogy munkavállaláshoz és önálló élethez segítjük őket.
Egy speciális, kifejezetten az ő igényeikhez igazodó munkaerő-piaci szolgáltatással teljes mértékben személyre szabott szolgáltatásokat tudunk nyújtani megváltozott munkaképességű ügyfeleinknek.
Támogatjuk a vállalatokat, hogy sokszínű, befogadó munkahelyekké váljanak, mert nem elég, ha csak a fogyatékkal élő személyek vannak felkészülve a foglalkoztatásra. Fontos, hogy nyitott, befogadó közeg várja őket a vállalatoknál. Ennek érdekében fogyatékossági auditot, workshopokat, tréningeket, kiadványokat, tanácsadást, munkaerő-közvetítést (igény szerint betanítással összekötve) biztosítunk a cégeknek.
Hiszünk a személyes találkozások erejében, ezért minden programunkat úgy szervezzük, hogy a cégek munkatársainak legyen alkalmuk személyesen találkozni, beszélgetni, együttműködni fogyatékkal élő személyekkel.
Amire büszkék vagyunk
Mélyen hiszünk a „Semmit rólunk, nélkülünk!” elvben, ezért programjainkat fogyatékkal élő emberekkel közösen dolgozzuk ki és valósítjuk meg.
Alapítványunk társadalmi vállalkozása, a 2020-ban megnyitott Szeglet Közösségi és Élménytér 2021-ben, az Év Irodája versenyen elnyerte az Év Közösségi Tere címet.
Magas színvonalú, a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatását elősegítő szolgáltatásokat nyújtunk vezető cégek számára.
Büszkén tudhatjuk partnereink között többek között az alábbi cégeket: Morgan Stanley, ERSTE Bank, Nemzeti Közművek, Grundfos, BP, Auchan Retail Magyarország, Concorde Értékpapír Zrt. – és még sok más vállalatot.
Az elmúlt 25 évben, közel 2000 fogyatékkal élő álláskeresőnek segítettünk megtalálni a megfelelő munkahelyet, és ugyanennyi munkahelynek a megfelelő munkatársat.
A 2022-es év számunkra nagyon jól indult, hisz elnyertük az “Év Foglalkozási Rehabilitációs Szolgáltatója” díjat. Egy ilyen rangos elismerés mindig újabb lendületet ad, hogy folytassuk a munkánkat és továbbra is mindent megtegyünk megváltozott munkaképességű társainkért.ű

Terveink 2022-re
Szeretnénk, ha aSzeglet Közösségi és Élménytér egyre népszerűbb céges rendezvényhelyszínné válna. Kitűnően felszerelt konferencia termünk, kávézónk és workshop konyhánk szeretettel várja a helyszínt kereső cégeket és magánszemélyeket. Vállalatok számára esélyegyenlőségi, sokszínűségi tematikájú programokat is tudunk ajánlani.
Munkahelyi Gyakorlat program indítása, ahol értelmi sérült és /vagy autizmusban érintett ügyfeleink felkészülhetnek a munkavállalásra olyan vállalkozásokkal partnerségben, amelyek szívesen adnak erre lehetőséget. Természetesen a Salva Vita Alapítvány intenzív szakmai támogatásával.
Támogatott Lakhatás program indítása azon értelmi sérült és/vagy autizmusban érintett ügyfeleink számára, akik megállják a helyüket a munkaerő-piacon, ugyanakkor teljesen önállóan élni nem tudnak, de intézménybe sem szeretnének költözni.

Hogyan tudsz támogatni minket?
- Adományozz egyszeri vagy rendszeres összeget
- Vásárold meg szolgáltatásainkat, s közben tegyél a befogadó vállalati kultúráért, vagy találj megbízható munkaerőt.
- Vedd igénybe a Szeglet Közösségi és Élménytér helyszíneit, szolgáltatásait.
- Támogass minket 1% felajánlásoddal. Adószámunk: 18057409-2-43
- Legyél a stratégiai partnerünk. Valósítsunk meg közösen olyan projekteket, amelyek mindkét fél számára előnyösek. Tudtad, hogy tartós adományozási szerződés kötése esetén az adományozott összeg 40%-a leírható az adózás előtti eredményből?
A befolyt összegeket teljes egészében fogyatékkal élő ügyfeleink támogatására fordítjuk.

Ha nem pénzzel támogatnál, más módokon is tudunk kapcsolódni:
- Legyél az önkéntesünk. Folyamatosan keresünk önkénteseket programjaink megvalósításához. A lehetőségek száma szinte végtelen: hátrányos helyzetű fiatalokkal kirándulni, beszélgetni, vagy valamilyen speciális tudásodat megosztani velük, videoklipet forgatni, idegennyelvre fordítani dokumentumokat, excelt tanítani, fotózni – van közte kedvedre való? Keress minket, biztosan találunk olyan tevékenységet, aminek mindketten örülnénk.
- Keresünk lakásokat kedvezményes áron, hosszú távra, ahol értelmi sérült ügyfeleink felkészülhetnek az önálló életre, vagy éppen ott élhetnek önállóan – segítséggel.
- Keresünk olyan cégeket, amelyek lehetőséget adnának fogyatékkal élő ügyfeleink számára, hogy bizonyos (jellemzően könnyű, fizikai) munkaköröket kipróbáljanak.
Ha szeretnétek sokszínű, befogadó munkahellyé válni**, vagy már azok vagytok, és szívesen adnátok lehetőséget megváltozott munkaképességű munkavállóknak is,**forduljatok hozzánk bizalommal!
Követhetsz minket Facebookon,LinkedInen és Youtubeon is.
Találkozzunk, beszélgessünk, kapcsolódjunk!
Vég Katalinügyvezető



















































































